Szeptembertől a Szondában dolgozok

Szeptember 1-től, tehát a tegnapi naptól a Szonda Ipsosban dolgozok tovább. (Sajnos a múlt hét hétfőn ebben a témában írt bejegyzésem rejtélyes módon teljesen eltűnt, így most csak röviden a lényeg következik). 10 év ITTK-s munka után úgy döntöttem, hogy elfogadom a Szonda hívását és kipróbálom magam a piacon. Online stratégiai igazgató leszek, illetve most már vagyok az új cégemnél.

Tovább »

Megjelent a Kék Notesz 2008 - értékeltük az információs társadalom egy évét

Mától elérhető a Kék Notesz, az Internethajó helyzetjelentése, amit jómagam szerkesztettem és az hazai információs társadalom elmúlt egy évéről szól. A 39 oldalas tanulmány szerint könnyen meglehet, hogy megyünk vissza a jövőbe - már ami az információs politikát illeti -, illetve, hogy a kulturális járulék internetre való kiterjesztésének ötletével kiderült, hogy a politikusok nem értik a digitális kor szavát.

A politika mellett az alapvető statisztikákat, e-kormányzat fejlesztéseket, digitális kultúrát, oktatást, e-gazdaságot és az e-Befogadást tárgyalja a jelentést.

Tovább »

Elveszítjük a privát szféránkat? - Colin Bennett az ITTK-ban

Több törvény van a világon a privátszférára vonatkozóan, mint bármikor korábban; több cég foglalkozik vele, tudatosabbak az emberek, egyre több technológia foglalkozik vele stb. tehát a terület gyorsan nő az 1980-as évek óta, DE ezzel egyidejűleg a kutatók azt állítják, hogy a társadalom megállíthatatlanul egyre inkább megfigyelés-társadalom (surveillance society) lesz. Vajon miért? - a kérdést Colin Bennett kanadai, világhírű privátszféra kutató tette fel. Bár választ ő sem ígért, az ITTK-ban lezajlott mai beszélgetése során érdekes dolgok kerültek a felszínre.

Tovább »

Jól keresők - az internetes keresés múltjáról és jelenéről

10 éves az ITTK. A nagy évfordulót megünneplendő az ITTK közösen az index-szel cikksorozat közlésébe kezdett, aminek ez a harmadik darabja (a többit kollégáim írták/írják). A téma az internetes keresés. Kivételesen nem teszem ki ide a cikket, mivel megelőzött az Infinit portál, az oldalunk ahová kipakoljuk az anyagot. Várható persze, hogy az indexen fogják a legtöbben olvasni, ha majd megjelenik. Várom a kommenteket ott is, az Infinit oldalán is, de akár ide is lehet írni a megjegyzéseket.

Tovább »

Mérd meg az interneted sebességét, légy részese egy nemzetközi kutatásnak!

Bizonyára mindenki emlékszik még a nagy sebességnövelés "svindlire" az idei év elejéről. Sokan talán akkor találkoztak az internetes sebességmérés fogalmával életükben először . Részben ezen a mizérián felbuzdulva, részben egy nemzetközi programban való közreműködésünk okán (az európai COST 298 -ról van szó) a BME-ITTK független, akadémiai sebességmérő oldalt hozott létre, ami az ITTK oldala alól kiindulva méri meg a tesztelők internetes kapcsolatának le- és feltöltési sebességét, majd menti el egy nemzetközi adatbázisba (anonim módon, bizonyos adatok rögzítésével).

Tovább »

Megjelent az Információs Társadalom Világjelentés

Egymilliárd százmillió rendszeres internetező, egymilliárd eladott mobiltelefon készülék és félmilliárd új mobil-előfizetés, 100 millió feletti weblap a világhálón - néhány jellemző szám az elmúlt évből. 2006 mégis a napi 100 millió letöltést regisztráló YouTube és a Web 2.0 éve volt. Ezen kívül fókuszba került még a megvalósuló 100 dolláros laptop, amely végre esélyt és piacot teremthet a legszegényebbek körében is. Végül, Távol-Kelet után Európa és Amerika felhasználói is milliószámra népesítik be a virtuális világokat. Íme néhány fontos IT trend a tavalyi évből.

Elkészült az ITTK szokásos éves jelentéseinek az utolsó darabja is, amely a világ információs társadalom (technológiai) trendjeivel foglalkozik (Az információs társadalom előrehaladása a világban). A jelentés már letölthető az internetről.

Tovább »

Rólam

Az ELTE-n végeztem szociológiát és politológiát az ezredfordulón. Megalakulásától az Információs Társadalom és Trendkutató Központ (www.ittk.hu) munkatársa voltam 2008 augusztusig. Jelenleg a Szonda Ipsosban dolgozok, mint online stratégiai igazgató. Két gyermekem van (Maja és Soma).

Kedvenc szerzők


http://rss.infotars.blogter.hu/