Murakami Haruki: Szputnyik szívecském

• 2006-07-07 17:45:26

• probesz (hozzászólások: 3) Címkék: haruki, irodalom

Most fejeztem be Murakami Haruki említett művének olvasását. Melankólikus darab, teljesen a hatása alá vont. Muszáj írni róla.Ritkán olvasok szépirodalmat, bár újabban, amióta kiköltöztünk Pestimrére, sokkal több időm van olvasni, mert amikor "be kell jönnöm a városba", 1 órát tömegközlekedek befelé, 1 órát meg kifelé. Így aztán néha megengedek magamnak 1-1 regényt, főleg, ha kicsit kevesebb a munka, vagy az olyan jellegű munka (pl. cikkek olvasása - bírálása), amit buszon, PDA-n vagy papíron lehetne végezni.

Harukit akkor ismertem meg, amikor 1998-ban hazajöttem a finnországi ösztöndíjamról és a vizsgaidőszakban teljesen ráértem, mivel a vizsgákat már előre mind megcsináltam Tamperében. Túl egy szakításon - amit félig-meddig az ösztöndíj okozott - vagy inkább benne, nem igen tudtam mást csinálni, mint egsz nap olvasni. 'A világ vége és a keményre főtt csodaország' azóta rajta van a személyes "bestseller" listámon, az egyik legérdekesebb, legjobb könyv, amit valaha olvastam (nem mintha olyan sok olvasmányélményem lenne).

Ezért aztán nagy örömmel fedeztem fel, hogy Harukinak megjelent a könyvhétre egy újabb regénye, a Szputnyik szívecském. Harukiban az fogott meg, hogy a Keményre főtt csodaországban mennyire ügyesen keveri a képzeletet a valósággal, és milyen letisztult, üdítő, ám ugyanakkor szomorú és kiüresedett távoli világot tud megidézni. Ez a könyv azonban nem ugyanerre a receptre készült.

Nem különösebben szívlelem a szerelemről, szenvedésről, szenvedélyről szóló könyveket, mert önmagammal való szembesítésre kényszerít és ehhez semmi kedvem, van elég bajom amúgy is a magam kispolgári mókuskerekével. Úgyhogy nem is olvasok ilyen regényeket. Harukival azonban kivételt tettem, egyrészt, mert még azelőtt eldöntöttem, hogy elolvasom, hogy tudtam volna miről szól (és az önmagunknak tett ígéretek betartása az önbecsülés miatt igen fontos). Másrészt névnapi ajándékba kértem kifejezetten ezt a könyvet a feleségemtől, furcsa lett volna azt mondani, hogy meggondoltam magam. (Mindenesetre az ugyanekkor véletlenül vett Dick regényt a Szárnyas fejvadászról mégis előnyben részesítettem. Aztán erőt vettem magamon és elolvastam Haruki könyvét is).

Nagyon lassan indul az egész regény, aztán viszont berántja az olvasót abba a meghatározó erejű sodrású világba, ami Haruki sajátja. Nem hiszem, hogy klasszikus szerelmes regény lenne, sokkal inkább az emberi magányról, meg a modern létezésről, a Másikról és önmagunk megismeréséről szól. Ennyiben nem könnyed olvasmány, az olvasó (ebben az esetben én) nem ússza meg a szembenézést önmagával. Bár elodázhatja és elszabotálhatja.

A cselekményről inkább nem írok semmit, mert bárhol az interneten megtalálható a fülszöveg (bár a könyv hátoldala sokat akar közölni, mégis eléggé semmitmondó). 1-2 nap alatt úgyis el lehet olvasni, érdekes közelképet mutat az amúgy ezek alapján túlmisztifikált japán társadalomról is.

Nem vagyok irodalmár (ez se hivatalos recenzió ugye) egyvalami azonban meglepett, hogy a könyvet nem japánból, hanem angolból fordították magyarra. Ez engem elszomorít, nem csak azért, mert így a könyvben jó néhány az angol, mint közvetítőnyelvből fakadó félreértés van (pl. a spanyol dalnak biztos nem angol címe van, mint ahogy a magyarban szerepel), hanem mert a regény így két fordítási csűrés-csavaráson is átment a sokszor már soknak bizonyuló egy helyett. (A fordítás amúgy jó, mostanában meglehetősen riglyás lettem a fordításokra, nincs olyan könyv, amiben ki nem szúrnék valami bosszantó hülyeséget - ez régebben nem zavart, sőt, észre sem vettem).

Na, szóval, aki akar egy kis Japánt, szívesen ismerkedne Harukival és nem fél szembenézni néhány percre-órára a saját démonaival (vajh, elrontottam-e az életem a szerelmeimmel, ki szeret engem igazán?), annak könnyed kis olvasmányélmény Haruki. Tessék kézbe venni.