A megelőlegezett szocpol kálváriája
- 2008-08-06 11:32:04
Soma fiamra 2006-ban, megszületése előtt kb. másfél évvel
megelőlegezett szocpolt vettünk fel (gyengébbek kedvéért,
vállaltuk, hogy összehozunk mág egy gyereket X éven belül). A fiam
2007 márciusában megszületett és rá kellett jönnünk, hogy mekkora
überszívás a magyar államnak bebizonyítani, hogy a vállalt gyerek
megszületett és elintézni a szocpolt. Január eleje óta háromszor
voltam a XVIII-ik kerületi önkormányzatban, négyszer az FHB-ban,
kétszer az Államkincstárban és kétszer a Földhivatalban. De engem
legalább nem büntetnek meg, hogy elfelejtettem időben bejelenteni a
gyermekem megszületését.
Az egész ott kezdődött, hogy naívan azt hittem, baromi egyszerű
lesz a szocpol kapcsán bejelenteni a beválallt gyerek
megszületését. Fogom az anyakönyvi kivonatot és hitelesített
másolatban elküldöm a banknak vagy eredetiben bemutatom - mondjuk a
legkényelmesebb az lett volna, ha az állam a gyerek megszületésekor
alapból intézkedik, elvégre látja/tudja, hogy a gyerek mikor, hol,
hova, kinek a gyermekeként született. Aztán tavaly felhívtam az
FHB-t, hogy ezt hogyan is kell bejelenteni, mert erről egy árva
hang sem volt a több oldalas, külön csak a megelőlegezett
szocpolról szóló szerződésben. Elmondták, hogy az önkormányzat
igazolja a gyermekem megszületését (hogy nekik mi közük van ehhez,
azt azóta sem értem), ezt az igazolást kell odaadni a banknak. Na,
gondoltam, akkor elmegyek az önkormányzathoz, aztán a bankba, és
készen is vagyok. De ezúttal is naívnak bizonyultam. Közben persze
telt az idő, halogattam a dolgot, mert kisebb dolgom is nagyobb
volt, mint fél napot sorban állni az önkormányzatnál, utána meg
elloholni a bankba. De az év elején felgyorsultak a dolgok: kaptam
egy levelet az FHB-tól, hogyha január 31-ig nem jelentem be a
gyermekem születését, akkor visszamenőleg kifizettetik velem azt a
kamatot, amit a megszületése óta az állam kifizetett a banknak (ezt
az új törvényt hozta az állam). Ezért azt javasoltákl, hogyha
született időközben gyermekem, akkor január 31-ig jelentsem be. A
büntetőkamatot kábé 100e forintra saccoltam, úgyhogy januárban
elmentünk az önkormányzatba, hogy adjanak igazolást (családostul,
vittük a gyereket is, ennél valódibb igazolás úgysem létezik,
gondoltuk). Nem részletezem a kálváriát, hogy hány féle papírt
kértek (sokat, eredeti születési anyakönyvi kivonattól kezdve,
házassági anyakönyvi kivonaton át lakcímkártyákig stb.), de már
azon is vita volt, hogy ha a nyóckerben házasodtunk, miért is ők az
illetékesek (azért, merthogy ott van a lakás, amit a szocpol
megterhel) és, hogy kinek kell aláírnia és mit. De ők legalább
mindent lefénymásoltak helyben, igaz, ki kellett fizetni. A beadott
papír után azt mondták, hogy olyan tíz napot kell várni. Ez még
pont belefért a január 31-i határidőbe. Olyan 26-27-e táján
elkezdtem aggódni, többször is hívtam őket, de nem találták a
kérvényt (mint kiderült, nem az én nevemre írták, hanem a
feleségemére, merthogy a végén ő írta alá az igazolási kérelmet,
amíg én kimentem az üvöltő gyerekkel). 31-én végül bementem,
rendesek voltak, odaadták az igazolást. Ez volt délután kettő
körül, és még aznap el kellett juttatni a bankba az igazolást.
Sebaj, gondoltam, megvan az FHB címe, beírtam a GPS-be, ami a Váci
úti cím alapján elküldött a 'csába Újpestre (nem, nem volt a
készülékben két kerület is hozzárendelve a Váci úthoz, csak egy,
vagyis hibás az adatbázis). Überszívás. Olyan délután fél ötkor
telefon az anno hitelt intéző pénzügyi tanácsadómnak, hogy mennyire
veszik komolyan a határidőt. Végül csak elmentem az FHB-hoz a Váci
útra, és láss csodát, fél hatkor még nyitva voltak (csütörtökön
hatig vannak nyitva, hála az égnek). Egy kedves ügyfélszolgálatos
néni befogadta az igazolást, és adott róla igazolást, hogy
befogadta, pedig nem is az ő dolga lett volna ezt intézni. Mindent
lefénymásolt (ingyen) én meg boldog voltam, úgy éreztem, ezzel túl
vagyunk a nehezén. Megint naív voltam.
Március 13-án délelőtt rámtelefonáltak az FHB-ból, hogy nem jó az
önkormányzati igazolás (emlékszem, mert egy konferencián voltam),
csináltassak belőle újat. Azzal volt a bajuk (amivel már nekem is,
meg az önkormányzatnak is meggyűlt a baja), hogy szerepel egy sor a
formanyomtatványban, hogy a gyermekem után igénybe vettem szocpolt,
vagy nem vettem igénybe. Mindkettő logikus: igénybe vettem, hiszen
előre megkaptam, vagyis, dehogy nem vettem igénybe, hiszen csak
megelőlegezték. Mindegy, én szúrtam el, mert az önkormányzatban
anno rákérdeztem az ügyintézőnél, hogy ezt nem írták-e el, erre
kézzel belejavított az igazolásba, biztos, ami biztos (mellesleg,
több száz ilyet kell kiadnia, így nem értem, hogy miért szúrta el).
Nos, ez a kézzel javítás verte ki a biztosítékot az FHB-nál. Vissza
az önkormányzatba (harmadszor), hogy adják ki az igazolás másolatát
- hála az égnek az irattárba betett papíron a kézzel írt javítás
már/még nem szerepelt. Ezek után újra elmentem az FHB-ba és beadtam
az igazolást. Gondoltam, a nehezén most már tényleg túl vagyok.
Naivitásom azonban határtalan, mint ahogy lentebb mindjárt
kiderül.
Jött egy levél olyan két hét múlva, amit kábé háromszor olvastam
el, mire derengeni kezdett, hogy mit jelent. Ebben az szerepelt,
hogy elfogadták az igazolást és intézkedjek (én) 30 napon belül,
hogy a Földhivatalban töröltessem az FHB jelzálogjogát arra a
másfél millió forintra, amit megelőlegezett szocpol címén kaptam
(hála az égnek, előre kitöltött formanyomtatványt is postáztak).
Illetve kérjek egy tulajdoni lapot, majd ezt postázzam el az
Államkincstár megadott címére egy kísérőlevéllel, amit az FHB írt,
hogy az Államkincstár is intézkedjen, a szocpol biztosítására
bejegyzett 431.400 forintos jelzálogjog, meg a hozzá kapcsolódó
elidegenítési és terhelési tilalom törléséről.
Áprilisban elmentem a Földhivatalba, ami elég közel van a
munkahelyemhez, de először nem volt ügyfélfogadás. Másodszor
családostul mentem, hátha az asszonynak is alá kell írni valamit
(biztos, ami biztos alapon, mellesleg elég beteg voltam, de muszáj
volt intézkedni, hogy ne járjon le a 30 napos határidő), a gyereket
meg nem tudtuk sehova sem tenni, jött velünk ő is (az élő
bizonyíték). A Földhivatalban már a sorszámért is sorba kellett
állni. Először befizettem több ezer forintot a tulajdoni lap miatt,
meg az FHB jelzálogjogának törlése miatt kábé 15 perces sorbanállás
után. Aztán sorban álltam egy másik ablaknál, ahol megmondták, hogy
melyik ablakban fogják az ügyemet intézni, ezek után az emeleten,
sorban állás után, az említett ablaknál beadhattam a törlési
kérelmet, amit befogadtak. Lent pedig újra elkezdtünk sorban állni
a tulajdoni lapért. 20 perc után megsajnáltak minket az ügyintézők
és előre vették a kisgyerekeseket. másfél óra alatt el is intéztünk
mindent, hurrá. Gondoltam ezek után, hogy most már biztosan túl
vagyok a nehezén, tévedtem.
Ajánlott levélként elpostáztam az Államkincstárnak a tulajdoni
lapot, meg az FHB által írt levelet, amiben kérvényezik, hogy az
állam intézkedjen a jelzálogjoga törléséről. Kábé másfél hét múlva
visszajött a levelem, hogy a címzett ismeretlen. Mi a fene?
Bementem az FHB-ba (harmadszor), ahol kiderült, hogy rossz a
címlistájuk és nem tudják mi az Államkincstárnak a postacíme -
kijavítottuk. Sebaj, ezúttal már nem bíztam a véletlenre, elmentem
személyesen az Államkincstárba, hogy beadjam a levelet, meg a
tulajdoni lapot (nincs messze az FHB-tól, ez is a Váci úton van,
csak az Árpád-hídnál). Kisebb sorbanállás után kiderült, hogy a
levelet "csak úgy" nem fogadják be, kérelmet kell írni és ahhoz
csatolni egy csomó papírt (adásvételi szerződést, szocpol
szerződést, tulajdoni lapot stb. - kábé mindent, ami amúgy is meg
kell hogy legyen nekik). Következő héten újra elmentem az
Államkincstárba, nálam a sok papírral. Nem voltak hajlandóak
lefénymásolni őket (se ingyen, se pénzért), hanem közölték, hogy az
utca másik oldalán ott a Copy Generál, vigyem oda, majd jöjjek
vissza. 20 perc után mentem vissza, és újabb sorbanállás után
összehasonlították az eredetit meg a fénymásolatot, hogy csaltam-e.
Majd elment az ügyintéző fénymásolni(!) és minden papírt otthagyott
az asztalon (nem értettem, ha nem bíznak meg bennem, akkor miért
hagyják elől az összes papírt, hogy kicserélhessem őket). Miután
visszajött az ügyintéző, közölte, hogy ő ugyan befogadhatja így a
kérvényemet, de ez biztos, hogy így formai hibás, és hiánypótlást
fognak kérni, mivel nem nyújtottam be az új szocpol szerződést. Ezt
nem értettem, mivel nekem 2006-ban megkötött érvényes szocpol
szerződésem volt, amit lefénymásoltam és odaadtam nekik, meg is
nézték. De kértem, hogy vegyék be így, aztán írjanak egy levelet,
amiből világosan kiderül, hogy mi is hiányzik, mert ezt élőszóban
én meg nem értem (csak két diplomám, meg egy szociológus doktori
címem van - jogi doktorátussal nem rendelkezem).
Kábé egy hónap múlva jött a levél, hogy hiánypótlásként nyújtsam be
az új, bankkal megkötött szocpol szerződésemet. Ekkor mentem el az
FHB-ba negyedszer, hogy ugyan, értelmezzük már közösen velük, hogy
mit is kér az Államkincstár tőlünk. Ők sem értették, de közölték,
hogy ha írok gyorsan, helyben egy kérvényt kézzel, akkor
intézkednek a nevemben. Végre valaki segítőkész volt. Így született
egy levél az FHB tollából, ami megismertette az Államkincstárat az
FHB-nak azzal az évek óta folyó, bevett gyakorlatával, hogy a
megelőlegezett szocpolra az FHB annak megelőlegezésekor köt
szerződést az állam jóváhagyásával és tudtával az ügyféllel (velem)
és nem a gyermek megszületése után. Ezért nem lehet értelmezni,
hogy kössünk új szerződést. A levelet másolatban én is
megkaptam.
Erre múlt héten jött egy levél az Államkincsárból, amiben küldtek
egy négy példányos eredeti nyilatkozatot, hogy töröltessem a
nevükben a jelzálogjogukat a lakásomról, idézem: "Tekintettel arra,
hogy a Magyar Államkincstár az illetékes földhivatal felé
intézkedést nem tett, a törlés érdekében Önnek kell a megfelelő
lépéseket megtenni." Semmi bocsánatkérés, vagy hivatkozás arra,
hogy elszúrták elsőre.
Még szerencse, hogy a Földhivatalt már ismerem, mert az FHB sem
tett keresztbe szalmát sem, hogy saját maga töröltesse a
jelzálogjogát. Így ma délelőtt ott voltam újra, sorban álltam, hogy
kifizessem a törlési díjat - kiderült, hogy szocpol jelzálog
törlésének kérvényezése ingyenes. Hurrá. Így miután két példányban
kitöltöttem a papírokat (az Államkincstár ezt sem tette meg, nem
úgy mint az FHB, ami legalább ezt megtette), és sorban álltam
negyed órát, beadhattam a kérvényemet, amit érkeztettek. 30 napon
belül értesíteni fognak, és remélhetőleg lezárul ez egész kálvária.
Hát nem volt egyszerű?
Néhány további komment és kérdés:
- a 21-ik században élünk, létezik már a fax, telefon mellett
internet is, miért kell mindent személyesen intézni, hogy biztos,
ami biztos, tényleg történjen valami?
- miért nem tudnak az egyes szervezetek egymással kommunikálni?
- miért az ügyfél intézi a bank és a hivatalok dolgát? Mi vagyok
én, kézbesítő/ ügyintéző?
- kinek számlázhatom le az így kiesett munkaidőmet?
- minek kell valamit ennyire túlbonyolítani, minek kell négy
szervezetnek egy ennyire mindennapos és amúgy rutinszerű, évente
több tízezer esetben előforduló dologgal foglalkozni? Miért nem
megy ez úgy, mint a karikacsapás?
- miét nem tudja az Államkincstár, hogy hogyan költi éveken át a
pénzét az FHB?
- miért nem tudnak helyben szkennelni fénymásolás helyett, ingyen,
ha egyszer mindenből akarnak egy példányt a hivatalok?
Óva intek mindenkit attól, hogy meggondolatlanul előre szocpolt
vegyen fel, de ha mégis, tessék gyakorlatolat végezni
(stresszkezelés, jóga, állóképesség-javítás), mert idővel el kell
vele számolni. Én szóltam.
És nyílván minden hivatal csak munkaidőben kereshető fel.