P2P trendek, statisztikák itthonról és külhonból
- 2008-05-29 15:30:08
A P2P alkalmazások és a torrentezés népszerűsége vitathatatlan, de vajon miről üzennek az elmúlt évek történései és a legfrissebb nemzetközi, illetve hazai adatok? Ennek jártam utána az NHIT IT3 projektjének keretében készülő tanulmányom segítségével. Előljáróban röviden csak annyit, hogy a repkedő adatokból egy folyamatos adok-kapok rajzolódik ki a tartalomipar és a p2p felhasználók között, de miközben a felhasználók javarészt semmit sem veszíthetnek (leszámítva azon keveseket, akiket sikeresen bepereltek a kiadók) a tartalomipar egyes szereplői a puszta létükért küzdenek.
A feltehetően legismertebb P2P alkalmazást, a Napster-t – melynek neve az ezredfordulón összeforrott az illegális zeneletöltéssel és beégette a köztudatba a peer-to-peer (P2P) kifejezést – 1998-ban írta egy 17 éves fiú, Shawn Fanning, hogy megkönnyítse kollégiumi társaival a file-ok egymás közötti mozgatását. A később céggé alakuló Napstert fénykorában kb. 60 millióan használták, ami az ezredfordulós internet penetrációt és a világon található felhasználók mennyiségét figyelembe véve hatalmas szám. A RIAA (Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége) és néhány zenész támadásának áldozatul eső szolgáltatás helyére több, második generációs file-cserélő szoftver is pályázott. A legsikeresebbek – így pl. a Gnutella, a Kazaa, a Soulseek vagy a Morpheus – újdonsága, hogy már nem egy központi kategorizáló szerveren keresztül működtetik a rendszert, ami egykoron a Napster vesztét okozta, így sokkal nehezebb a felhasználók és tevékenységük nyomon követése, a rendszer egészének kontrollálása. A lemezipar emiatt taktikát váltva a Napster működésének ellehetetlenítése után 2003-tól példátlan módon közvetlenül a file-cserélő szoftvereket használókat (köztük gyerekeket, nyugdíjasokat) perelt be, ami többé-kevésbé sikert is hozott: a nagy sajtóvisszhangot kiváltó pereket követően 2004-ben és 2005-ben készült PEW felmérések visszaesést mutattak az illegális, és emelkedést a legális letöltésekben. A 2004-es felmérés szerint az amerikai felnőtt internetezők 60%-át tartotta távol a letöltéstől az a tudat, hogy beperelhetik érte és a perek indítása után több millióval esett vissza a file-cserélők száma az USA-ban.Perek azóta is indulnak, ugyanakkor új eszközök is megjelentek a kiadók repertoárjában, például előfordult, hogy hamis P2P oldalt nyitottak a felhasználók lépre csalására, vagy nem létező felhasználókat regisztráltak a működő rendszerekben, hogy beazonosítsanak letöltőket, haszontalan tartalomra cserélték a letöltésre váró anyagokat, P2P szervereket foglaltak le és oldalakat zárattak be, vagy az internet szolgáltatókat kérték meg, hogy IP-cím alapján figyelmeztessék a saját felhasználóikat stb. Utóbbi gyakorlat sikeres lehet, a 2008 Digital Entertainment Survey szerint az Egyesült Királyságban a szélessávú felhasználók 70%-a felhagyna a jogsértő gyakorlattal, ha a szolgáltatója figyelmeztetné, különösen a tinédzserek érzékenyek egy ilyen „megkeresésre”, ugyanakkor a megkérdezettek 68%-a állította, hogy nagyon kicsi a valószínűsége, hogy pont őt kapnák el filecserélés miatt.
Az elrettentést célzó lépések ellenére – vagy éppen emiatt – azonban néhány éve megjelent a P2P szoftverek egy újabb generációja, amelyek a több forrásból való egyidejű, párhuzamos letöltés révén már a korábbiakhoz képest hatalmas méretű film file-okat is sikeresen kezelni tudták (mint pl. a BitTorent hálózata). Becslések szerint a teljes internetes adatforgalom több mint harmadáért (!) a filmek letöltését lehetővé tévő BitTorrent hálózata egymaga volt felelőssé tehető már 2005-ben, és az adatforgalom volumenét tekintve 2004 közepe óta átvette a vezető szerepet az addigi zeneletöltéstől, így a zeneipart megtépázó file-cserélés a filmipart is célba vette.
Nem véletlen, hogy az évtized második felében vita robbant ki az internet semlegességéről (internet neutrality), ami a körül forgott, hogy van-e joga az internet szolgáltatóknak különbséget tenni adatcsomag és adatcsomag között, és előnyben részesíteniük a továbbításkor azokat, amelyeket fontosabbnak ítélnek üzleti vagy egyéb szempontok alapján (pl. gyorsabban továbbítani a fizetős telefonhívásokat, mint a torrent tartalmakat), illetve korlátozni bizonyos internet használatot, ha az túl nagy forgalmat generál. Bár az internet hivatalosan semleges maradt, az utóbbi évben sorra hallani a külföldi és hazai híreket, hogy a szolgáltatók figyelik az internethasználatot és (állításuk szerint csupán csúcsidőben, de) korlátozzák vagy megzavarják a P2P adatcsomagok forgalmát. Egy P2P szoftvert fejlesztő cég, a Vuze állítása szerint 2008. január és április között 8.000 önkéntes részvételével, 1 millió óra internet forgalmat elemző kutatás alapján kijelenthető, hogy a nagy internet-szolgáltatók az USA-ban, Kanadában és Európában is rendszeresen megzavarják a P2P forgalmat. Idehaza is van olyan nagy szolgáltató, amelyik korlátozza a P2P forgalmat. Néhány torrent alkalmazás ezt elkerülendő, ma már titkosítja az adatcsomagokat, így a szolgáltatók nem tudják elkülöníteni a P2P használatát.
A file-cserélőkben megforduló és letölthető tartalom egyébként – a perek sugalmazása ellenére – javarészt nem az egyszerű felhasználóktól, hanem a DARKNET-ről származik. Ezen zárt hálózatban működő csoportok (release group-ok) "sportot űznek" a legfrissebb média tartalmak minél gyorsabb digitalizálásából és széles körű internetes terítéséből. Véleményük szerint a film- és zeneipar nem tart lépést a vásárlói igényekkel és a technológiai fejlődéssel. A DARKNET-et üzemeltetők közül többen közvetlenül a nagy stúdiókba is bejáratosak és első kézből szerzik meg a kívánt anyagokat, gyakran azok bemutatását megelőzően.
A P2P file-cseréléssel kapcsolatos egyik legklasszikusabb kérdés, hogy mennyien töltenek le rendszeresen tartalmakat és kevesebb legális zenét/filmet vásárolnak-e azok, akik élnek a file-cserélgetés lehetőségével. Az eredmények ellentmondóak, de a tendencia szerint a fiatalok inkább nyitottak az illegális file-letöltésre, bár a fizetős online rendszerek használata is jellemzőbb rájuk, mint az idősebbekre. A PEW 2007-es felmérése szerint például az USA-ban az internetezők 57%-a nézett vagy töltött le mozgóképes tartalmat az internetről (ami persze nem csupán a P2P alkalmazásokat takarja, hanem a videómegosztó oldalak népszerűségét is mutatja).
A PC Pitstop 1 millió Windows operációs rendszert futtató számítógépre kiterjedő vizsgálata szerint Európában a PC-k 11,6%-án, az USA-ban 5,1%-án volt megtalálható a uTorrent 2007 végén (a legnépszerűbb BitTorrent kliens). Népszerűségének csökkenése ellenére a világon legnépszerűbb filemegosztó alkalmazás azonban továbbra is a LimeWire volt, amely az USA-ban 2007 végén a gépek 17%-án futott, de Ausztráliában minden negyedik gépen megtalálható (27%). A P2P alkalmazásokat inkább otthoni gépekre telepítik, a vizsgálat szerint az otthoni PC-k 36%-án futott legalább egy P2P program, míg a munkahelyi társaiknál ez az arány csupán a fele, 18%. Persze ezek a számok nem jelentenek automatikusan rendszeres illegális P2P használatot, de a tendenciákról pontos képet adhatnak (minden harmadik otthoni felhasználónak van P2P alkalmazás a gépén).
Az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) 2008-as Digital Music Report-jának becslése szerint 2007-ben húszszor annyi zenét töltöttek le illegálisan, mint legálisan és ezzel mintegy 3,7 milliárd dolláros kárt okoztak a zeneiparnak. A letöltők természetesen vitatják ezt az adatot, arra hivatkozva, hogy sok esetben, amit letöltenek, azt az átlagos 15-20$-os zenei CD árak mellett nem vennék meg a felhasználók, így irreális a számítás alapja.
A hatályos magyar jog szerint a file-letöltés – feltéve, hogy nincs gazdasági célja és csak a barátok-rokonok szolgálatában áll – magáncélú másolás, így nem büntethető. Ellentétben a file-megosztással (feltöltés), mert azzal a nem saját műalkotást egy meghatározatlan kör számára teszi elérhetővé, ami engedélyköteles, így engedély hiányában büntethető. A torrent alkalmazások használata tehát – ahol letöltés közben feltöltés is zajlik – a letöltött tartalomtól függően büntethető.
A World Internet Project (WIP) 2007-es magyar adatfelvétele során egyébként a felhasználók 44%-a állította azt, hogy szokott filmet nézni/letölteni az internetről, és 65% azt, hogy szokott zenét hallgatni vagy letölteni, vagyis nagyon elterjedt gyakorlatról van szó (igaz, ez nem automatikusan jelenti azt, hogy P2P alkalmazás használatáról van szó, de a P2P-re vonatkozó közvetlen adat nem található).
A Kitchen Budapest 2007-es P2P kutatása alapján (Bodó – Halácsy – Korsós – Prekopcsák – Szalai: P2P hálózatok vizsgálata) ugyanakkor elmondható, hogy Magyarországon a nyelvi korlátok miatt (kevesen beszélnek idegen nyelvet) zárt nemzeti torrent oldalak működnek, ahová jellemzően magyarul kerülnek fel a tartalmak. Ezekről a felhasználók többsége elsősorban a legfrissebb tartalmat tölti le és nem célirányosan keres, ezért a P2P rendszerek nem működnek archívumként (jellemzően egy hónapnyi visszaosztás után a legtöbb file eltűnik a süllyesztőben, vagy csak nagyon kevés felhasználótól tölthető le). A P2P rendszereknek azonban fontos kulturális szerepe van, a felhasználók területi megoszlása alapján látható, hogy a kistelepüléseken élők és a határon túli magyarok így juthatnak a legegyszerűbben kurrens magyar nyelvű tartalomhoz.
A fentebbiek alapján tehát jól látszik, hogy gyakorlatilag évek óta „háború” folyik a két oldal között, a felhasználók nem elhanyagolható hányada rendszeresen használ P2P alkalmazásokat, a film- és zeneipar bevételei pedig folyamatosan csökkennek, emiatt minél több eszközt igyekeznek bevetni pozíciójuk megőrzése érdekében, miközben a felhasználók próbálnak rejtve maradni és a legújabb alkalmazásokat használni.
A cikk a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) Információs Társadalom Technológiai Távlatai (IT3) projektjének keretében készülő tanulmány felhasználásával készült.
